2008-12-01

Segítségnyújtás


Az a nagyszerű a varrós, babás topikokban, hogy ha valakinek valami gondja, kérésre, kérdése támad, rögtön hárman ugranak a segítségére. Még akkor is, ha nem törzstag az illető (igaz, van a másik véglet, aki mindig csak kér és kérdz, még arra sem veszi a fáradságot, hogy a fórum saját keresőjét használja -na az ilyennek én nem szoktam válaszolni!)


Többször volt már arról is szó a bloggerina-kollegináknál, hogy mennyire etikus egymás munkáját lemásolni.

Jómagam azon a véleményen vagyok, hogy ha az internetre felteszek valamit, akkor ne fanyalogjak, ha valaki azt lemásolja. Ha olyan titkos-különleges, akkor ne mutogassam többmillió ember előtt, nem? Amúgy sem sikerül 2x ugyanolyanra semmi még egyazon kéz alól sem, nemhogy más munkája által...


Találtam egy érdekes, ellentétes nézőponton lévő posztot. Nem linkelem az illetőt, nem a személye a lényeg, hanem a hozzáállása (amit mondjuk jómagam nem osztok, de ez is egy nézet). Másolok:


Mára már megtanultam, hogy a másolás nem tisztességes eljárás. Persze, mi, akik a cucilizmusban azt tanultuk: Enyém a gyár, tehát haza is vihetem, ezt lassan kellett, hgoy megtanuljuk, De ti, ifjú leányok és anyák, már egy másik rendszerben nőttetek fel. Ideje megtanulni, hogy tiszteljük egymás szellemi, testi és lelki erőfeszítéseit, energiáit.

(...)

Szeretném tehát leszögezni itt, hogy nem adhatok könyvet, szabásmintás, kötésmintát, nem szkennelek és nem fénymásolok. Szívesen megmutatom, hgoyan kell, szívesen segítek, hogy a szemléleted változzon, hogy kinyíljon, ha van rá késztetésed. Mert a valódi sikerélmény hitem szerint az, ha megdolgozom a munkáért. A készen kapott dolog nem ér ugyanannyit.


Kedves környezettudatos anyatársaim! A másolás nem tisztességes módja egy dolog tulajdonlásának - kivétel, ha a létrehozó hozzájárult a másoláshoz. Tehát, sem az állat- sem a babaminták másolása nem tartozik a támogatandó dolgok közé, főként úgy, ha belegondolunk, hány ember dolgozott, adta hozzá szellemi és fizikai energiáit, idejét, sokszor anyagi hozzájárulását is - ezt egy másolással mind sárbatiporjuk.


Elveszünk ezektől az emberektól egy jó nagy darab kenyeret. Az pedig különösen nem tisztességes, hogy egy lemásolt dolgot még fel is teszünk az internetre, nyilvánossá téve mondjuk egy egész könyvet, nagyon sok darab kenyér hiányát okozzuk ezzel. Megtehetjük, persze, sőt többnyire büntetlenül is. De mi környezettudatosnak tartjuk magunkat, vagy csak úgy általában tudatosnak. Akkor viszont nem, nem tehetjük meg. Tudatos embernek lenni felelősséggel jár...


Ti hogy látjátok ezt?

8 megjegyzés:

Judit írta...

Ez egy örök téma lesz, már látom, nagyon sok blogban felmerült ez a dilemma. Én úgy látom, mindenkinek azért kialakult ez ügyben a véleménye. Én a középutat szeretem, a mértéket. Mindenki személyiségében kialakult egy etikai jellemvonás, hogy mennyit kér, másol.Mivel mindannyian mások vagyunk, ezért ebben nem lesz egyetértés teljesen, sosem.

bruercsi írta...

Hú! Ez a bejegyzés maga a darázsfészek...
Kényes kérdést feszegetsz szerintem.
Sok mindent gondolok erről:
1. Kevés új dolog van a nap alatt. Nehéz valami teljesen újszerű dolgot kitalálni.
2. Értem, ha valaki kifejleszt egy fazont hosszú kitartó munkával, akkor azt a saját gyerekének érzi, védi.
3. Ha valaki kitalál mégis valami újat, de nem szeretné ingyen adni, akkor készítse el esetleg valamilyen formában, megfizethető módon a tudományát. Sokan szívesen fizetnek szerintem reális árat valamiért, ha ezzel tisztességesen élhetnek.
4. Ha valaki feltesz valamit a blogjába, ami ráadásul nyilvános, akkor ne csodálkozzon, ha esetleg valakit inspirál vele (valljuk be titkon ez a célunk, nem?) és esetleg megpróbálják leutánozni a maguk módján, ugyan olyan úgyse lesz...
5. Valahogy néha úgy érzem, mintha két párt lenne és ráadásul két oldalon állna ez a két párt, fujjogják egymást, mintha utálni kéne a másikat, akármiért is...
Pedig nincs csak fekete vagy fehér. Aki ma félti a tudását másoktól, az is tanult valahol valakitől valamikor.
6. Ez olyan - néha kicsit úgy érzem,- ha én megfizetem a Meseboltos tanfolyam árát a tudásért cserébe, akkor azt nem mondom el másnak, hogy mit tanultam, mi a tapasztalatom, fizesse meg Ő is...
7. Nagyon fontos!! Minden tiszteletem azoknak, akik megosztják tudásukat másokkal akár ingyen, akár pénzért!!!

36évi írta...

Mondjuk, az egész fejtegetést értem, csak azt nem, hogy jön ide a környezettudatoság. Aszittem, az valami egész mást jelent. :)))
Ami ide tartozna, azt inkább jellemességnek, vagy ha már műszót kéne gyártani jellemtudatosságnak (höhőőő!) nevezném el.

A könyvek netre tétele érdekes kérdés. Használtam már letöltött anyagot (pfúj), de veszek is könyveket. Nálunk ugye nem olyan egyszerű beszerezni szakirodalmat, vagy ha mégis, a gatyánkat fizetjük érte.
Külhonban nekik ez meg se kottyan. Azért ez is egy szempont.

Avval meg maximálisan egyetértek, hogy ha valaki felteszi a netre a munkáját, akkor ne csodálkozzon, ha valahol viszontlátja. Ha ez neki gond, akkor ne erre használja a netet. :)

mmama írta...

Ez tényleg darázsfészek.
Ha a világhálón megmutatunk bármit
és nem védettjük le akkor azt el lehet vinni bárkinek.

Más kérdés, hogy hogyan használjuk fel. Ugyan olyat nem tudunk csinálni.A próbálkozások lehetnek
jó reprodukciók. De nem olyanok.

A magam részéről ha valamilyen inspirációt látok, veszem a fáradtságot és a magam arculatára formálva csinálok szabásmintát,
kiegészitők kellékek, alapanyagok
másként való összeválogatásával
méretbeli eltérésekkel szin variációkkal csinálom meg a magamét.
Ha azt veszem észre, hogy valaki próbál utánozni, azt én elismerésként könyvelem el.
Ha megszólitva kérdeznek, és komolynak érzem a kérdést mindig szivesen segitek, a határaimon belül.
Most itt elárulom, hogy több mint egy éve tanitok egy hölgyet varrni.
Határon túli az illető. Napi kapcsolatba vagyonk, öltésről öltésre. Kétszer már találkoztunk.
Hihetetlen dolgokat müvel, büszke vagyok Rá.
Nem sajnálom a ráforditott időt.
Ha valamit nem akarok megosztani nem teszem fel ide.
lehet, hogy túl egyszerűnek tünik a gondolatom erről az egészről.
Megosztó a téma, de nekem ez a véleményem.

Zelnice írta...

Ha lenne annyi pénzem,hogy minden könyvet megvegyek(tök jó lenne,imádom egy kupacban a szép könyveket!),amiből a tudást vagy a megvarrandó/ inspiráló mintákat veszem,és erre nem a netet használnám,az lenne,amit Évi mondott:nem lenne gatyám :-)
És igen,más árviszonyokkal ez könnyebben változna.

lomaquilt írta...

Nagyon érdekes a felvetésed (örökzöld téma!) itt nem akarok hozzászólni, a blogomban irtam róla egy bejegyzést. Nézzd meg!

dixike12 írta...

Nagyon érdekes téma egy jó ideje figyelem a vitákat, nem szóltam, hozzá, mert nehéz téma.Szerintem attól függ az etikája, hogy mit másolsz, szabadon feltett mintát, vagy, amihez oda van irva, hogy minden jog fenntartva. Ha az internetre felteszel valamit,nem irod oda, hogy másolni tilos, akkor nem mondom, hogy etikus, de ha másolják akkor nem lehet megsértődni. A könyvekből való másolás mégha itt történik a neten miért lenne nem etikus, ezeket azért irják,hogy lehessen abból dolgozni. Más kérdés, ha egy pályázaton kiállitáson beadsz egy ilyen munkát, hogy a tied, ezt nem lehet, de azt lehet hogy odairod , hogy minek az alapján készült, tehát az erdeti szerzőt.Aztán ha nekem nagyon megtetszik valaki munkája és én is szeretnék egy olyan képet vagy teritőt, akkor mi van?? Kérjem meg hogy csináljon egyet nekem is, vagy simán másoljam le, és akkor nekem is lesz egy olyan. Na szerintem itt van a dillemma és az erkölcsi probléma.A véleményem ez ügyben az, hogy ha lemásolom magamnak tartsam is meg a szobámba, és ne mutogassam, főleg ugy hogy az én munkám, vagy engedélyt kell kérni az illetőtől.Ha egy tanfolyamon amiért fizetünk, megtanulunk egy technikát és aki ebben a körben mozog tudja, hogy többnyire a technikát sajátitjuk el, ott ez nem lehet probléma, mert azután a tanult technikával bármit készitesz, az a sajátod, ha ezt a neten megosztod szerintem abban semmi erkölcstelen nincs.Megint más kérdés, hogy aki fizetett érte és ugy gondolja, hogy fizesse meg más is, nem elitélendő, mindenki ugy gondolkodik ahogy akar, de a többiek akik ott voltak és felteszik a mintát, akkor mi van??Ők ugy gondolják, hogy megosztják másokkal, ez sem elitélendő.Igaziból másolás a fénymásolón létezik, mert bármit készitesz másolva sosem lesz egyforma, legfeljebb hasonlit.

Névtelen írta...

can u leave ur phone number to me???