Jó sokáig az életben semmi kétkezi hobbim nem volt. Szeretek olvasni, filmeket nézni -nagyjából ennyit tudtam volna jóideig beírni a Mi a hobbid? rovatba.
Úgy gondoltam, hogy egy olyan kétbalkezes, kézügyetlen leányzó, mint én, nem nagyon tudna mit kezdeni a kezeivel.
A nagymamám elég sokat horgolt, kötött, varrt, pláne abban az időben, amikor még gyerekek voltunk a hugommal. Próbált szegény tanítgatni, alapfokon tudtam is kötni (egy sima-egy fordított), horgolni (láncszemeket), de nemigen kötött :) le a dolog. A varrógép végképp idegen maradt számomra.
Már bőven férjes asszony voltam, 2 kicsi gyerekkel, amikor elkapott a hév, és sorra próbáltam ki a különféle technikákat (nagyon ráértem, ugye). Először volt a dekupázs (mai szemmel szörnyen giccses és semmilyen az, ami 5 éve szépnek tűnt), majd mellette-utána ablakfestés, kreatív mindenféle készítése Húsvétra-Karácsonyra-oviba. Ja, és egy időben a konyha volt a kísérletezéseim tere; de a finnyás és válogatós férfi szekció nem díjazta ezt annyira, mint amekkora energiát én belefektettem.
Úgy gondoltam, hogy egy olyan kétbalkezes, kézügyetlen leányzó, mint én, nem nagyon tudna mit kezdeni a kezeivel.
A nagymamám elég sokat horgolt, kötött, varrt, pláne abban az időben, amikor még gyerekek voltunk a hugommal. Próbált szegény tanítgatni, alapfokon tudtam is kötni (egy sima-egy fordított), horgolni (láncszemeket), de nemigen kötött :) le a dolog. A varrógép végképp idegen maradt számomra.
Már bőven férjes asszony voltam, 2 kicsi gyerekkel, amikor elkapott a hév, és sorra próbáltam ki a különféle technikákat (nagyon ráértem, ugye). Először volt a dekupázs (mai szemmel szörnyen giccses és semmilyen az, ami 5 éve szépnek tűnt), majd mellette-utána ablakfestés, kreatív mindenféle készítése Húsvétra-Karácsonyra-oviba. Ja, és egy időben a konyha volt a kísérletezéseim tere; de a finnyás és válogatós férfi szekció nem díjazta ezt annyira, mint amekkora energiát én belefektettem.
Átmenetileg magával ragadott a scrapbook is, a kézi, majd a digitális változata.
De valahogy nem éreztem úgy, hogy igen, ezek közül valamelyik az igazi hobbim.
Aztán -hogyan is történt, már nem emlékszem- horgolótű keveredett a kezembe. Innen már gyorsan jött a babavarrás, hímezgetés, és az igazi szenvedély, a gépi varrás. Táskát, egyszerű gyerekruhát és mindenféle hasznos és dekoratív dolgot, ami csak az eszembe jut. Némelyik bohókás, a gyerekeknek szánom, némelyik praktikus -a közös bennük az, hogy végre úgy érzem: alkotok valamit. Nem csak dekorálok, hanem létrehozok.
Nagy élmény ez ám nekem így, a 34. évem felé közeledve, 3 gyerekkel a fészkemben.
Sok hasonszőrű ,,jámbor lélekre" leltem az alatt a rövid idő alatt, amióta intenzívebben mívelem mindezt. Napi látogatója vagyok jó néhány blognak, rokonszenvezek sok alkotó blogolóval :) És tudom, hogy a harci eszköztárunk (eszközökben és textilekben) gyakran jóval szegényesebb, mint külföldi bloggertársainké, de hiszem, hogy kreativitásban bármikor felvesszük velük a versenyt!
3 megjegyzés:
Nagyon érdekes volt olvasni ezt a kis fejlődéstörténetet:)
Régebben én se kreatívkodtam semmit, vagyis mindenbe belevágtam, aztán két nap után ment a feledés homályába... Pár éve lett elég türelmem a "mókolásokhoz":))
Azt hiszem mindenki átment ezen a fejlődésen. ( a sorrend lehet változó) De hogy itt olvashatjuk, láthatjuk és tanulhatunk egymástól ez nagyon, nagyon jó!
Tetszik, amit írtál, eszembe jutott róla, ha megkérdezték, tudok-e kötni, akkor azt válaszoltam, hát persze, egy pulóvert feltétlenül, amig a hónaljáig nem érek ;-), mert ha fogyasztani kellett volna, akkor valahogy már megrekedt nálam a dolog...
Klassz dolgokat fedeztem fel itt Nálad, megtévesztő volt a blog címe először, azt hittem, hogy "csak" főzös blog... pedig... :-)
Megjegyzés küldése