Na kész. Jó volt rajta dolgozni.
Sajnos kis fotómodellem nem hajlandó nyugton maradni, így igazgatás nélkül, hevenyészve a fejébe húzva így néz ki.
Leírás nélkül készítettem, a saját fejem után, valahogy így (akik tényleg tudnak horgolni, azok most kicsit nézzenek másfelé :P ):
készítettem kezdetnek 6 láncszemből gyűrűt, 2. sorban minden láncszembe 2 rövidpálca jött. Majd minden második sorban szaporítottam, minden 2. szembe.
Mikor felszaporodott a sapka tányérja ~150 szemre, akkor visszafogyasztottam 100 szemre, mivel a lány feje 50 cm-es, ami 100 szemnek felel meg ebből a fonalból (lemértem :D ).
Ezzel a 100 szemmel horgoltam aztán addig, míg jó nem lett.
Éles szemű, tapasztalt horgolók láthatnak benne 1 ráhajtásos pálcás sorokat is, néha azt is tettem bele.
Gondolkodtam valami virágdíszen az oldalára, de mivel ilyen tarka-barka, azt hiszem, az már sok lenne.
11 megjegyzés:
Így is nagyon csini:). Köszi, hogy megmutattad, jó látni, hogy milyen feldolgozva (gondolkoztam, mert tőlünk csak messze van aldi, de asszem útrakelek).
érdemes útra kelni :) én 3féle színben vettem, ez a legtarkább, de van pl kellemes zöld, meg sárgás-kékes pasztelles is
Nekem is tetszik, nagyon vidám tavaszias formája van. Nem mellesleg az eredetisége fog meg, hogy nem leírás után készítetted.
Az előbbi postban írt "Na, ne már" megjegyzésem nem a fejlécekre vonatkozott, hanem, hogy nehogy már ne gyere blogolni... És lőn! :o)
Nagyon helyes sapi lett. Szerintem egy színben harmonizáló, egyszínű virág jól mutatna rajta. :o)
Bárhogy is készítetted, nagyon jó lett! És a fonal is nagyon klassz. Ez vékony tavaszi sapi?
Köszi Csajok :D
Érdekes, hogy azt hozod fel, Anice, erényemül, ami szerintem a legnagyobb hibám a horgolásban: nem szeretek leírásokat követni, számolgatni :)
Zazálea, nem is gondoltam, hogy a horgolás miatt mondod :)
Abile, hirtelen nem is tudok előkapni egyszínű fonalat :D pedig van...
Julcsi, vékony, tavaszi, igen. Megrendelésem van egy ugyanilyenre a Nagylánytól is...
Csuda helyes a sapi, a modellen különösen jól áll!!
Sokan alkotnak nagyszerű dolgokat csak a belső hangot követve-a "hogyan" azért adott volt
Nagyon szép! A sapi és viselője is. :o)
Szerintem pont az a jó a horgolásban, hogy nem kell szigorú szabályokhoz, leírásokhoz ragaszkodni, lehet improvizálni.
Szia!
Nagyon szép sapit hoztál össze!! És igazán csinos benne a lányka:)
Én pont ma tapogattam az aldiban ezt a fonalat... asszem visszamegyek érte.
Megjegyzés küldése